HPV tévhitek és tények

Az utóbbi években egyre többet lehet hallani és olvasni – elsősorban a méhnyakrák kapcsán – a HPV-ről (humán papillómavírus). Ezzel párhuzamosan egyre többen a vírussal kapcsolatos téves információk miatt feleslegesen aggódnak, vagy megkérdőjelezik társuk hűségét, esetleg értelmetlenül költséges kivizsgálásnak vagy terápiás beavatkozásnak vetik alá magukat. Kellő hiteles információk hiányában mások az éves nőgyógyászati szűrővizsgálatot hanyagolják el, ami életet menthet.

De miért kering ennyi tévhit a HPV-vel kapcsolatban? Ennek az egyik oka kétségtelenül az, hogy a vírus több tulajdonsága még szakemberek számára sem teljesen ismert. Másrészt viszont az utóbbi években számos új felfedezés került napvilágra, melyek ellentmondanak a vírussal kapcsolatos korábbi feltételezéseknek, ezért a HPV-vel kapcsolatos régebbi publikációk ma már elavultnak számítanak. Így az olyan egészségügyi szakemberek vagy újságcikkek szerzői, akik nem követik nyomon a legfrissebb kutatási eredményeket, sajnos szintén hozzájárulnak a téves információk terjesztéséhez.

A genitális (nemi szerveket érintő) HPV fertőzés témaköre nagyon összetett, és gyakran nehezen érthető nemcsak laikusok, hanem szakemberek számára is.

Az alábbiakban összegyűjtöttem pár genitális HPV fertőzéssel kapcsolatos tévhitet, amire igyekeztem érthető, világos információval reflektálni.

„A genitális HPV fertőzés egy nemi úton terjedő betegség.”

A genitális HPV fertőzés nem nemi úton terjedő betegség (STD-sexually transmitted disease), hanem nemi úton terjedő fertőzés (STI-sexually transmitted infection). Fontos a kettő között különbséget tenni: fertőzésről akkor beszélünk, amikor a vírus a szervezet sejtjeibe már bekerül, de még nem okoz szemmel látható vagy egyéb módon érzékelhető tüneteket, míg betegségnél a tünetek már nyilvánvalóak.

A szervezetet több olyan fertőzés érheti, amely „szunnyadó” állapotban marad, így sohasem okoz tünetet ill. betegséget. Nyilvánvaló, hogy a szexuálisan terjedő betegséget mindig szexuálisan terjedő fertőzés előzi meg, de nem minden fertőzésből alakul ki betegség. A nemi szervet érintő HPV fertőzés később szemölcs, méhnyakrák vagy végbélrák formájában okozhat betegséget.

„Csak az alkalmi szexuális kapcsolatot létesítő személyek kaphatnak el nemi úton terjedő fertőzéseket.”

Sokan úgy gondolják, hogy csak „bizonyos emberek” – pl. sok szexuális partnerrel bírók, házasságon kívül szexuális kapcsolatot létesítők, vagy más szexuális orientációjú személyek – vannak rizikónak kitéve. Kétségtelen, hogy minél több szexuális partnere van valakinek, annál nagyobb eséllyel fertőződik nemi úton terjedő kórokozóval, így HPV-vel is. Ez pusztán azért van, mert több szexuális partner esetén nagyobb az esélye annak, hogy valaki olyan személlyel létesít nemi kapcsolatot, aki – tudottan vagy tudtán kívül -nemi úton terjedő kórokozót hordoz.

Ennek ellenére HPV-vel fertőződhetnek hosszú, elkötelezett kapcsolatban élő személyek is. Egy klinikai vizsgálat során középkorú, házasságban élő, gyermekes nők 21%-ában volt HPV-vírus a méhnyakból kimutatható.

„A HPV diagnózis annyit jelent, hogy valaki félrelépett a kapcsolatban.”

Ez a téves következtetés nem veszi figyelembe a genitális HPV fertőzést okozó vírus egyik legrejtélyesebb tulajdonságát: a fertőzött sejtekben évekig, vagy akár egy egész életen át rejtőző módon jelen lehet, anélkül, hogy tüneteket okozna. A legtöbb ember, aki fertőződik genitális HPV-vel nem is tud erről, hiszen ez nem okoz semmi olyan szemmel látható elváltozást, ami miatt orvoshoz fordulna. Máskor a fertőzéstől számítva csak hónapok vagy évek múlva okoz a szemölcs rendellenes sejtburjánzást, vagy egyéb méhnyakot érintő elváltozást. Ha laboratóriumi teszttel ki is mutatható a HPV fertőzés, nincs arra mód, hogy meghatározzuk, a vírus mióta van a fertőzött sejtben, és így nem lehet arra sem következtetni, hogy az illető ezt kitől kapta el. A HPV pozitivitás diagnózisa tehát csak annyit jelent, hogy az érintett élete során, egy bizonyos pontban fertőződött a vírussal.

„A genitális szemölcsök nőknél méhnyakrákot okozhatnak.”

Valószínűleg sok álmatlan éjszakát okozott már ez a tévhit. Az igazság viszont az, hogy ezek a nemi szerven megjelenő növedékek majdnem szinte mindig teljesen jóindulatúak, vagyis nem vezetnek rák kialakulásához, és belőlük sem lesz a későbbiekben rosszindulatú daganat.

Eddig több mint 150 humán papillómavírust azonosítottak már, aminek legtöbbje a rá jellemző specifikus módon okoz különböző testrészeken különböző tüneteket. A vírusokat számokkal jelölték meg, attól függően, hogy mikor azonosították az adott típust. Daganatkeltő képességük alapján a különböző HPV-ket magas, közepes és alacsony kockázatú csoportokra osztották fel. A genitális szemölcsök mintegy 90%-áért az alacsony kockázatú csoportba tartozó humán papillómavírus 6-os és 11-es típusa felelős. A méhnyakrák kialakulásában viszont becslések alapján kb. 70%-ban a 16-os és 18-es típus játszik szerepet. Azok a férfiak, akiknek nemi szervükön HPV szemölcs (ún. condyloma accuminatum) van, semmivel sem nagyobb eséllyel adnak át szexuális kapcsolat során partnerüknek méhnyakrák szempontjából magas kockázatú HPV-t, mint azok a kiknek nincs. Fontos tudatosítani, hogy mind nők, mind férfiak fertőződhetnek és fertőzhetnek magas kockázatú HPV-vel, függetlenül attól, hogy van-e genitális HPV szemölcsük. Ezért a rendszeres méhnyakrák szűrés minden szexuálisan aktív nőnek feltétlenül javasolt, ugyanis a magas kockázatú HPV fertőzés meglehetősen gyakori.

„A genitális HPV szemölcs a jövőben biztos rendszeresen ki fog újulni.”

A genitalis HPV szemölcsök valóban kiújulhatnak, de ez korántsem jelenti azt, hogy törvényszerűen minden esetben így történik. A tünetek ismételt megjelenése személyenként változó lehet: van, akinél csak egyszer, míg másoknál többször fordul elő. Az immunrendszer azonban ilyen esetekben is felveszi a harcot a HPV-vel szemben, ami azt jelenti, hogy a szemölcsök kiújulása egyre ritkábban fordul elő, majd általában két év elteltével teljesen megszűnik.

Az élethosszig tartó, rendszeres kiújulástól való félelem, valóban egy téves következtetésen alapszik. A tudomány jelenlegi állása alapján ugyanis nem áll rendelkezésre HPV-vel szembeni gyógymód, ami azt jelenti, hogy a vírus által okozott, szemmel látható tüneteket tudjuk kezelni, azonban az egyéb fertőzött sejtekből a vírust nem tudjuk gyógyszeresen, vagy más módszerrel kiirtani. Ahogy azt már korábban említettem, a HPV meghatározhatatlan ideig az általa megfertőzött személy sejtjeiben marad, többnyire látens („szunnyadó”) állapotban, és időnként tünetet vagy betegséget okoz. Ép, jól működő immunrendszerrel bíró személyeknél a vírus előbb-utóbb (általában két éven belül) eltűnik a sejtekből. Abban az esetben, ha az immunrendszer valamilyen oknál fogva meggyengül (pl. bizonyos gyógyszerek szedése, HIV fertőzés, kifejezett stressz, súlyos betegség, komolyabb sebészeti beavatkozás), akkor a HPV a sejtekben marad, és képes tüneteket okozni.

„A szemölcsök kezelést követően már nem fertőznek.”

Bár erre vonatkozóan nincs egységes szakmai álláspont, sajnos egyáltalán nem biztos, hogy ez így van. Minden bizonnyal a genitális szemölcs eltávolításával, vagy egyéb úton történő gyógyításával, csökken a fertőzés átvitelének kockázata, hiszen a vírussal fertőzött sejtek nagy részétől ilyen módon megszabadul az érintett. Viszont a szemölcs körüli ép bőrterület sejtjei szintén nagy valószínűséggel tartalmaznak fertőző HPV részecskéket, ezért a szemölcs eltávolításával nem teljesen szűnik meg a fertőzés átvitelének a kockázata.

„Ha egy nőnél méhnyakrák szűrés folyamán magas kockázatú HPV-t mutattak ki, férfi partnerénél is szükséges a HPV szűrést elvégezni.”

Más nem úton terjedő fertőzésekkel kapcsolatos tapasztalatok alapján ez logikusnak tűnik. A probléma ezzel kapcsolatban egyrészt az, hogy jelenleg még nem áll rendelkezésre olyan diagnosztikai módszer, amely segítségével pontosan, egyértelműen meghatározható lenne, hogy egy tünetmentes férfi fertőződött-e HPV-vel. Másrészt, ha lenne is ilyen teszt, akkor sincs olyan kezelési mód, amivel az ilyen – szemmel látható tüneteket nem okozó – fertőzött sejtekből a HPV kiirtható.

Egyébként az ilyen esetekben a partner is nagy valószínűséggel fertőződött magas kockázatú HPV-vel, de kicsi az esélye annak, hogy a jövőben emiatt bármilyen tünetei is fog lenni. Hasonlóan azt sem lehet előre meghatározni, hogy egy jövőbeli másik szexuális partnernek a vírust át fogja-e adni, vagy sem.

„Rendszeresen használok gumióvszert, ezért nincs esélyem a HPV fertőzésre.”

Sajnos ez nem mindig így van. Nemi váladékkal, szexuális úton terjedő fertőzésekkel (pl. HIV, gonorrhoea) szemben a gumióvszer hatékony védelmet biztosít. Kevésbé hatékony viszont olyan fertőzések elleni védekezésben, amelyek az egyik személy bőréről közvetlen érintkezés során, vagy közvetítő tárgyon keresztül (pl. törölköző), a másik személy bőrére terjednek. Ilyen módon fertőz ugyanis a HPV is. A gumióvszer az ilyen esetekben egyszerűen csak azért nem biztosít 100%-os védelmet, mert nem fedi le az egész genitális régiót.

„A HPV elleni vakcina egy egész életen át védelmet biztosít.”

Bizonyos vakcinák esetében meghatározott időközönként ún. emlékeztető oltást kell beadni, hogy az adott fertőzéssel szembeni védőhatásuk kielégítő legyen. Mivel HPV elleni védőoltások csak pár évtizede állnak rendelkezésre, a velük kapcsolatos klinikai vizsgálatok még meglehetősen limitáltak, így csak évek múlva fog kiderülni, hogy szükség van-e újraoltásra, és ha igen, milyen intervallumban.

Jelenleg két fajta HPV vakcina van piaci forgalomban: a Gardasil és a Cevarix.  A jelenlegi vizsgálati adatok alapján mindkét oltás legalább 10 évig biztosít védelmet.