Jóindulatú bőrnövedékek



A kor előrehaladtával a szervezet egésze, így a bőr is öregszik, azon különböző jóindulatú növedékek jelennek meg. Egyrészt veleszületett genetikai tényezők, másrészt az élet során elszenvedett környezeti ártalmak (elsősorban napfénykárosodás) határozzák meg, hogy ezek milyen életkorban és milyen kiterjedt formában válnak láthatóvá.

Fibromák:

A leggyakoribb jóindulatú növedékek, egy bizonyos kor felett legtöbb embernél előfordulnak. Ritkán gyerekeken, főleg túlsúlyosakon is láthatók. Hétköznapi nyelven szemölcsnek szokták nevezni, de azoktól kialakulásuk oka, külsejük és kezelésük teljesen eltér. Míg a valódi szemölcsöket vírusok (elsősorban HPV-vírus) okozzák, addig ezek a növedékek valószínűleg a bőrfelszínek súrlódása, dörzsölése következtében képződnek az arra hajlamosaknál. Erre utal megjelenésük helye is, ugyanis általában a nyak körül (nyaklánc, inggallér dörzsölése), a hónaljakban, nőknél a mellek alatt és a lágyékhajlatokban fordulnak elő. A fibromák tehát nem fertőznek, és bár gyakran nagy számban megjelennek, ez nem azért van, mert tovább „terjednek”. Nagyságuk a pár mm-től egy-két cm-ig terjed, általában bőrszínűek vagy halvány barnák, a bőrfelszínből félgömbszerűen kiemelkednek, vagy ahhoz vékony kocsánnyal kapcsolódnak. Többnyire nem okoznak semmiféle szubjektív panaszt vagy fájdalmat, de a hajlatokban irritálódhatnak, és az kellemetlen lehet, másrészt főleg nagyszámú megjelenésük esetén, az ápolatlanság, elhanyagoltság látszatát kelthetik. Általában elektrosebészeti eljárással, lézerrel, fagyasztással vagy sebészi ollóval távolítjuk el őket, az így kialakuló apró seb pár hét alatt, legtöbbször heg nélkül, nyomtalanul gyógyul. Az optimálisabb sebgyógyulási feltételek miatt eltávolításukat érdemes az őszi-téli időszakra időzíteni.

Lapos hámszemölcsök (seborrhoeas keratosis):

Latin elnevezése megtévesztő (seborrhoea = a bőr faggyúmirigyeinek fokozott működése), mert a növedéknek a faggyúmirigyhez nincs köze, nevét zsíros fénye miatt kapta. Szintén nem vírusos eredetű, hanem a kor előrehaladtával spontán alakul ki az arra hajlamosaknál. Legtöbbször a törzsön növekszik, de a testen bárhol előfordulhat (pl. arcon, hajas fejbőrön). Változatos nagyságú, halvány barnától egész sötéten pigmentált, laposan kiemelkedő, jellegzetesen bársonyos felszínű elváltozások, aminek felső rétege könnyen ledörzsölődik, leázik, ezért begyulladhat és irritálódhat. Néha megjelenése a festékes bőrrákhoz nagyon hasonlít, ami riadalmat kelthet. Bár jóindulatú elváltozásról van szó, kozmetikailag zavaró lehet. Eltávolításuk többféle módon történhet: speciális éles kanállal, fagyasztással vagy elektrosebészeti eljárással. Mivel felszínes bőrnövedékekről van szó, heg hátrahagyása nélkül, nyomtalanul gyógyulnak. Akiknek különösen nagy számban fordulnak elő ilyen növedékek a bőrén, praktikusabb ezeket évente eltávolíttatni, és nem megvárni, amíg számuk annyira megnő, hogy eltávolításuk komoly kihívás legyen az orvosnak és az elszenvedőnek egyaránt.

Apró éranyajegyek:

Szenilis angiomának, vagy cherry (cseresznye) angiomának is hívják ezeket az apró, élénkvörös, laposan kiemelkedő pöttyöcskéket, bár megjelenésük a szenilitással semmiféle összefüggésbe nem hozható. Csaknem minden felnőtt emberen látható egy-két ilyen elváltozás, van akin több száz. Számukat veleszületett genetikai tényezők határozzák meg. Terhesség alatt vagy után, hirtelen nagy számban is megjelenhetnek. Szintén teljesen ártalmatlanok, eltávolításuk elektrosebészeti útón vagy lézerrel történhet.

Kérjen időpontot!

Kapcsolat Hívás most!